Bagyó Sándor

Bagyó Sándor

1988 évtől foglakozom vízimentéssel, alapító tagja voltam az első civil vízimentő egyesületnek (Keszthely). A 90-es évek elején lettem a Nemzetközi Vöröskereszt vízimentő oktatója, majd egy évre rá az ILSE (Nemzetközi Életmentő Szövetség) oktató-oktatója. 1999-ben megszerveztem a VMSZ alapítását. 2003 óta tagja vagyok az ILSE mentésszervezési bizottságának. A vízimentési tevékenységem mellet számos más mentési területen tevékenykedem. Hobbym a vitorlázás és a velocipédezés (Penny Farthing).

Nagy László

Nagy László

A borkedvelők számára Nagy László neve és arca az elmúlt években összeforrt a Villa Tolnay és a Sabar Borház nevével is, de mindenekelőtt Badacsonnyal. A borász itt nőtt fel, és a jövőjét is itt képzeli, a jelene pedig ennél jobban nem is tudná ide kötni.

Baranyai Péter

Baranyai Péter

A Garamvári Szőlőbirtok főborásza. A borászatot 1990-ben alapította Garamvári Vencel, amelyet három évvel később bővített a budafoki pezsgő pincével, ahol nemcsak saját buborékosokat érlelnek, hanem bérfeldolgozást is vállalnak. Ma, a tó déli partján 80 hektáron gazdálkodnak.

Laposa Bence

Laposa Bence

A Laposa Birtok igazgatását agrármérnöki diplomám megszerzése, valamint sokévnyi tapasztalatszerzés után, 2004-ben vettem át a szüleimtől. A birtokot ma közösen irányítjuk testvéremmel, a borász diplomával rendelkező Zsófival, aki 2013-ban kapcsolódott be a családi vállalkozás munkájába, mint a szőlőművelés és a borkészítés szakmai vezetője.

Bezerics Dániel

Bezerics Dániel

A Paletták alapítója, tulajdonosa és ötletgazdája Bezerics Dani aki 2013-ban indította útjára a boglári bisztrót. Céljának és küldetésének tekinti, hogy kiváló minőségű alapanyagokból, elérhető áron, közkedvelt és közérthető ám mégis a modern gasztronómiai elvárásoknak megfelelő ételeket szolgáljon fel egységeiben úgy, hogy mindezek mellett felkarolja a helyi termelőket miközben közösségi összefogást és élményt teremt.

Kovács Tamás

Kovács Tamás

A pince alapkövét 2001-ben raktuk le, de családunk szőlőhöz és borhoz való kötődése jóval korábbi eredetű. A család apai ága közel kétszáz éve csopaki, míg az anyai ág káli-medencei. Mindkét vonal hozta magával a szőlő és bor szeretét, valamint a borkészítés hagyományát. Jelenleg bő 10 hektáros birtokméretnél tartunk, Csopak mellett Tihanyban valamint a Káli-medencében, a Fekete-hegyen vannak területeink. Csak saját szőlőt dolgozunk fel, a borkészítés minden mozzanata a csopaki birtokon történik. A gasztronómiai kontextus erősítéseként a birtokon egy regionális gourmet konyhát vivő éttermet is működtetünk.

Kardos Gábor

Kardos Gábor

A Sorbonne-on tanult filozófiát, Párizsból a Balatonra jött haza, ahol megszervezte a Balatoni Kört, aminek azóta tiszteletbeli tagja és szóvivője egyben. A bor mellett közéleti publicisztikával is foglalkozik. Fő szenvedélye a vitorlázás: polinéz proa vitorlások közösségi építése és meghonosítása a Balatonon.

Gyukli Krisztián

Gyukli Krisztián

A szőlővel édesapám révén gyerekkoromban találkoztam, a tőkék művelése és a borkészítés varázsa már akkoriban lenyűgözött. Később a németországi Freiburgi Állami Szőlészeti- és Borászati Kutatóintézet új szakmai perspektívákat tárt fel előttem: a növényvédelem, a szőlőnemesítés, a kísérleti tanpince, a borkémia, a bormarketing vagy a talajtan csak egy-egy állomásai azoknak a tudományáganak, melyeknek legmodernebb kutatása mindennapi rutinná váltak számomra. 

Martonosi Zsolt

Martonosi Zsolt

A veszprémi Chianti Étterem vezetője és a Füredi Baricska Csárda gazdája. Ezek mellett a Gusto Delicate boltokat is igazgatja, szabadidejében pedig Michelin-csillagos éttermekbe jár tanulmányútra. Pontos titulusa nincs, annyi mindent csinál. Martonosi Zsolt, vagy ahogyan sokan ismerik, Joker a vendéglátással kel és fekszik.

Tóth Balázs

Tóth Balázs

Az első éttermet annak köszönhetem, hogy annak régi tulajdonosa átverte anyukámat, ami engem annyira feldühített, hogy a reklamáló veszekedésből egyeztető tárgyalás lett, majd kisvártatva üzlet. Ez 2009-ben történt. Magam után hagyva a marketing kommunikációs szakmát és a nyugodt életet, kettőt pislogtam, és a kis családi vállalkozásból egy közepes méretű turisztikai cég alakult ki 3 étteremmel, 60 apartmannal, egy 16 szobás hotellel, egy kikötővel és egy mosodával. Azóta inkább nem reklamálok, igyekszem megtanulni csendben maradni...

Istvándy Gergely

Istvándy Gergely

Az Istvándy család generációk óta bortermeléssel foglalkozik. A legfiatalabbak közé tartozó Gergelynek is már kiskorától fogva hétvégi családi program volt a szőlő- és pince körüli munka. A nagymamáék pincéjénél, a Tóti-hegyen, ami a mostani birtok központja. Később a keszthelyi agráregyetemen csatlakozott egy borklubhoz, ahol Légli Ottó reduktív borai olyan új élményt jelentettek számára, hogy komolyan elkezdett érdekelődni a borászkodás iránt. Ez pedig lökést adott a kis családi borászatnak is: új szemléletű, tudatos építkezés kezdődött.

Vincze Péter

Vincze Péter

Badacsonyban születtem itt élek és itt is szeretnék megöregedni. A vendéglátás családi örökség: mindig is vonzott ez a gyönyörű szakma, így nem is lehetett másképp, mint hogy én is kivegyem a részem a családi vállalkozásból, a szigligeti Kikötő Étteremben. Szeretném kamatoztatni a tudásomat, tapasztalataimat az otthonom a Balaton javára.

Molnár Júlia Dóra

Molnár Júlia Dóra

Budapesten születtem, tanultam és éltem, sokáig elképzelni sem tudtam, hogy az "itthon" máshol is lehet, pláne Badacsonyban. 2012-ben édesanyám szólt, szükség lenne segítségre a hárslevelű szüretelésénél, úgyhogy jöttem. És ott valami elkezdődött... hirtelen abban nyert értelmet a munka, hogy ott álltam a tőke mellett, megfogtam a fürtöt, teltek a ládák, vittük feldolgozni, aztán kísértem a bor fejlődését, és végül kezembe fogtam a palackot. A mi családunk nem borászgeneráció a hagyományos értelemben, én mégis valahol harmadik generációsnak tartom magam a bor és birtok történetében, hiszen azt, amit a nagypapám kezdett és a szüleim egyre magasabb minőségre emeltek, én vihetem tovább és formálhatom. 

Bujdosó Ferenc

Bujdosó Ferenc

Bujdosó családból négyen végeztek a Kertészeti Egyetemen szőlész-borászként: Feri papa és Klári mama a szőlőkért felelnek, míg Feri és a felesége, Bea a borokat készítik. Feri 2013 júliusától a Balatonboglári Hegyközség elnöki tisztét is betölti. A kisebb testvér, Zsiga is aktív tagja a vállalkozásnak, ő foglalkozik a kereskedelemmel, a pályázatokkal és a támogatásokkal is. 

Csapody Balázs

Csapody Balázs

Csapody Balázs, a Balatoni Kör alapító tagja,a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke.Vérbeli lokálpatriótának tartom magam,büszke vagyok arra,hogy itt élhetek és dolgozhatok a Balaton partján.

Fölföldi Péter

Fölföldi Péter

Csináljuk? (72 órával később…) Csináljuk! Ennyi – na jó, meg egy kicsi – kellett ahhoz, hogy minden boruljon. A zajos körutat a szigligeti dombokra, a Városligetet pedig a Balcsipartra cseréltük. Így egy nagy álmunk vált valóra: a badacsonyi borászként tevékenykedő ősök hagyományait egyesítettük a modern vendégül látással.

Egly Márk

Egly Márk

Egly Márk a Sümegi Püspöki Palota alatt húzódó ötszáz éves pincerendszerben 1999-ben kezdte el, -több száz éves kihagyás után- újraindítani a történelmi alapokra és hagyományokra épülő borászat kialakítását. Filozófiája: ”A bor nem más, mint a természet és az ember örök párbeszéde, ezért minden munkájában próbálja megtalálni a legnagyobb összhangot a természettel. Koncentrálva, hogy bemutathassa a Balaton-felvidéki Borvidék egy különleges helyének, tájának ízeit és illatait.”

Reményik Kálmán

Reményik Kálmán

Eredeti foglalkozásom szerint közgazdász vagyok. Budapesten dolgoztam adószakértőként, könyvvizsgálóként, majd cégvezetőként. Nagyjából 25 évnyi fővárosi "üzletemberkedés" után jött a gyökeres váltás. Az akkor már régóta ismert és szeretett Vászolyra költöztem és megalapítottuk a sajtmanufaktúrát. Magyarországon szereztem sajtkészítő végzettséget, majd Svájcban vettem részt egy kurzuson elsajátítandó az alapokat. 

Nagy-Golyán Nikoletta

Nagy-Golyán Nikoletta

Feleség-édesanya-tévés szerkesztő-balatoni strandbüfés-fesztiválszervező. Öröm, hogy minden szerepemben  táplálhatok; otthon a családot, a képernyőn keresztül a nézőt, a fesztiválon a fröccstúrázót, a balatoni strandokon a vendégeket...Életem állandó, naponta többször visszatérő, legégetőbb kérdése, hogy 'vajon ízlik-e'? Mindig remélem, igen...

Pálffy Attila

Pálffy Attila

Gyerekkorom óta folyamatos a kapcsolat a szőlő és borkészítéssel, hiszen egy több generációs szőlész-borász családba születtem. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy nem akartam ezzel foglalkozni. A tavaszi és nyári munkák a hegyen teljesen elkeserítettek, persze gyerekként bort sem kóstolhattam olyan gyakran mint most. Amióta az eszemet tudom nagy rajongást táplálok a régészet iránt, ezért is tanultam először abba az irányba. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy több évet dolgozhattam ebben a szakmában. Ez a kis kerülőút kellett ahhoz, hogy a figyelmem végül a borkészítésnél kössön ki. Ma már a régészet az egyik kedvenc hobbim és a szőlőművelés- borkészítés pedig a kedvenc hivatásom.

Pócz József

Pócz József

Gyermekkorom – „lovas kocsis, szalonnasütős ”– szüreti élményei meghatározták és megalapozták felnőtt életemet. A szellemi muníciót a Jászberényi Kertészeti Szakközép- és a Gyöngyösi Kertészeti Főiskolán kaptam, ahol 1975-ben szereztem szőlész-borász diplomát. Gyakornoki éveimet a Balatonboglári ÁG-ban töltöttem, ahol később szaktanácsadóként dolgoztam. 1984-től 1990-ig a balatonlellei TSZ főkertésze voltam. A rendszerváltást követően kezdtem építeni a birtokot, amely ma már nem csak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel, hanem vendéglátással is foglalkozik. 

Bergmann Ernő

Bergmann Ernő

Harmadik generációs cukrászdinasztia tagjaként nap mint nap készítem a süteményt, főzőm a fagylaltot vagy szolgálom a vendéget. Szeretek kísérletezni, újítani. Szeretem a gyömbéres céklás meggy- és a rozmaringos sütőtökfagyit. Süteményekből a Gellért rolád széle a kedvencem, amikor frissen felvágják. Kikapcsol a látvány és az érzés, ha a Balaton-felvidéken országúton, erdőn, tóparton és dombokon át biciklizem.

Nagy István

Nagy István

Nagy István vagyok borász, bor gasztronómus. 130 éves hagyományokat követve, családommal, munkatársaimmal igyekszünk a  hozzánk látogatóknak jó ételt, bort és szállást kínálni.

Nagy Miklós

Nagy Miklós

Nagy Miklós épp negyedszázada csöppent a vendéglátásba, amikor édesapja biztatására István öccsével a Badacsony lábánál – a dédnagypapa telkén – megnyitották a Fata Pincét: a családi borozót, ahol saját boraikat árulták. Jól alakultak a dolgok, hamarosan felépülhetett az újabb vendéglátóhely, a Borbarátok Panzió és Étterem is, majd ezt követte a Hotel Bonvino

Dobosi Győző

Dobosi Győző

Nálam a bor és szőlő szeretete a születésemmel kezdődött. Mi konkrétan a szőlőben nőttünk fel, a szüleim mindig vittek magukkal, így ott tanultunk meg biciklizni és autót vezetni a szőlőbe menet. Emlékszem 12 évesen bízták rám a borhetes borházat Zánkán, ahol egy raklapon állva értem fel a pultot. Ma kimondottan az összefogást, tanulást élvezem itt a Balaton partján. Szeretem a családom, a Balatont, a vendégeinket és a környékbeli borászokat, vendéglátósokat.

Horváth Csongor

Horváth Csongor

Orsi és Csongor. Nem semmi, mennyit változott az életük, mióta 2014-ben a Balaton-felvidékre költöztek. Jöttek. Láttak. Főztek. És főznek, mert mindig is így volt: egyszerűen imádják nézni, ahogy a vendégeik jóízűen esznek. Ez számukra nagyobb öröm, mint enni. Ezért lett a Neked Főztem. Előbb a strandon, aztán a zánkai Fő utcán. Így mindenkinek jó.

Pach Gábor

Pach Gábor

Pach Gábor Immár 10 éve foglalkozik pálinkakészítéssel a 22 éve Zamárdiban élő  Balatoni Kör alapító tag. 3 éve saját vállalkozását üzemelteti magánfőzőként. Számos hazai és nemzetközi verseny eredményes résztvevője a Destillata 2016-os verseny Nemzetgyőztese / a legjobb magyar versenyző /. Oktatja a pálinkafőzést és a pálinkabírálatot, a német Müller típusú lepárló berendezések magyarországi képviselője, szaktanácsadó.

Ruppert Márton

Ruppert Márton

Ruppert Márton ezen a vidéken nőtt fel, a tájban rejlő lehetőségek pedig már gyermekkorában magával ragadták, így nem volt kérdés, hogy mivel szeretne foglalkozni. Borászati tanulmányai befejezése után tudását a balatoncsicsói családi birtokon, valamint a Gilvesy Pincészetnél kamatoztatja.

Szeremley László

Szeremley László

Szeremley Huba a rendszerváltozáskor csodálkozott rá a lassan erodálódó, a tehetősek panorámás fürdőhelyévé avanzsáló Badacsony világára, és lépett: nem kevesebbel, mint a Badacsony megmentésének tervével alapította meg pincészetét. Napjainkban fia, László irányítja a Badacsony legkiterjedtebb birtokát.

Szilágyi Lajos

Szilágyi Lajos

Szilágyi Lajos és felesége, Ágnes Nagykőrösről költöztek Siófokra, ahol ma már családi cukrászdájukban a vendégeknek mutatják be süteményeiket, tortáikat. Lajos irányítja a mára már országos ismertségű cukrászdát, tesztel, beszélget a vendégekkel, Ágnes a konyhán készíti a habos túróst, a répatortát, és a pitéket.

Trombitás Tamás

Trombitás Tamás

Trombitás Tamás szobrász-festőművész a világ számos zugát bejárta, de igazán otthon csak a Káli-medencében érezte magát, így jó harminc éve ideköltözött. Borászkodni a 90-es években kezdett el, 2014 óta pedig étterem-tulajdonos is: Köveskálon bérbe vette az évek óta üresen álló kocsma épületét és itt nyitotta meg Mi a Kő névre hallgató éttermét:

Váli Péter

Váli Péter

Váli Péter vagyok. Gyerekkoromtól a gasztronómia világában élek. Már tízévesen saját étteremről álmodtam, ahol én alkothatom meg az ételeket, azokhoz én válogatom össze a piacon a friss nyersanyagokat... Régi álmom a szőlőbirtok is: az itt termelt boraimat az étteremben az általam kreált ételeimmel tudnám kínálni! Már gyermekként is vonzott az alkotás öröme. Szenvedélyesen örültem azoknak a pillanatoknak, amikor a sok munka gyümölcseként megjelent a bor! A borászat iránti érdeklődésem megmaradt, sőt a középiskolás és főiskolás éveimben tovább erősödött - hiszen tanulmányaimat is a gasztronómia témakörében végeztem. Életem a Badacsony, a bor és a borkóstolás művészete.

Söptei Zsolt

Söptei Zsolt

Zsolt és öccse, Róbert a család ötödik generációjaként dolgozik a szőlészetben és borászatban. Családunk szőlő és bortörténeti múltjának kezdete a filoxéra vész után, a XIX. sz. végére tehető. Ezt követően kisebb-nagyobb akadályokat leküzdve, mai formájában 1997-ben jött létre a szőlészetet, borászatot és a hozzá kapcsolódó gasztronómiát egybe fogó Söptei Pince.

Borbás Marcsi

Borbás Marcsi

Gajda Tibor

Gajda Tibor

Hajdu Attila

Hajdu Attila

Azt mondják szerencsés az, aki abban dolgozhat (jó sokat), amit szeret. Ez így volt velem 15 évig a focival, és így van immáron 14 éve a vendéglátással is. Ezt a kiváltságos helyzetet már csak egy lenyűgöző környezet tudja felejthetetlenebbé tenni. Ez történik velem 2008 óta a Balaton partján...

Kántor Zsuzsa

Kántor Zsuzsa

Konyári Borbála

Konyári Borbála

Kövérné Kalmár Móni

Kövérné Kalmár Móni

Mihók Tamás

Mihók Tamás

Szamosi Lóránt

Szamosi Lóránt

Somogyban születtem és itt élek azóta is. 2008 óta vezetek főigazgatóként, majd 2019-től kancellárként számos szakképző intézményt magába foglaló integrációkat, jelenleg a Siófoki Szakképzési Centrumot. Élek-halok a Balatonért, és a saját területemen (oktatás) igyekszem is mindent megtenni annak érdekében, hogy meglegyen az itt lévő vállalkozások szőlész-borász, sommelier, vendéglátós vagy éppen kereskedő és úgy általában is: minőségi szakember utánpótlása. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 2019-től tiszteletbeli tagként sorai közé fogadott a Balatoni Kör. (Ebben azért titkon reménykedtem már egy-két éve.  ) Egy nagyon őszinte, igazi Balaton-imádó, rendkívül sokszínű társaság alkotja a Kört, akiktől mindig lehet tanulni. Remélem nyugdíjas klubként is jól funkcionálnak majd, mert akkor is jó lenne még közöttük lenni…

Szakál Bálint

Szakál Bálint

Székely Sándor

Székely Sándor

Tankó Balázs

Tankó Balázs

Varga László

Varga László

Harmadik generációs vendéglátós családból származom. A gyerekkorom nagy részét éttermekben töltöttem, nyaranta szüleim vendéglátó egységeiben segítettem. A főiskola, majd egyetem elvégzését követően Hévízen kezdtem el a szállodaiparban dolgozni és 2010-ben megalakítottam a szállodaüzemeltetéssel foglalkozó cégemet. Azóta számos szálloda indulásában, piaci bevezetésében, újrapozícionálásában vettem részt. A nagy „szerelemgyerek“ az Aura Hotel Balatonfüreden, ahol már az építési fázisban be tudtunk kapcsolódni , együtt megálmodni minden egyes részletét, ahol a 2016. Decemberi nyitás óta telnek mindennapjaim....Harmadik generációs vendéglátós családból származom. A gyerekkorom nagy részét éttermekben töltöttem, nyaranta szüleim vendéglátó egységeiben segítettem. A főiskola, majd egyetem elvégzését követően Hévízen kezdtem el a szállodaiparban dolgozni és 2010-ben megalakítottam a szállodaüzemeltetéssel foglalkozó cégemet. Azóta számos szálloda indulásában, piaci bevezetésében, újrapozícionálásában vettem részt. A nagy „szerelemgyerek“ az Aura Hotel Balatonfüreden, ahol már az építési fázisban be tudtunk kapcsolódni , együtt megálmodni minden egyes részletét, ahol a 2016. Decemberi nyitás óta telnek mindennapjaim....

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Impresszum

- elnök -
Laposa Bence

- központi email cím -
balatonikor@kostolom.hu