„A Balatoni KÖR létrehozásával azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megvalósítsunk egy, a tó körüli értékvédelemre épülő egyesületet. Tagjaink, a minőségi borászat és gasztronómia olyan képviselői, akik egész évben nyitva tartanak és várják vendégeiket.
Célunk, hogy helyi alapanyagokkal és helyi szolgáltatásokra építkezve teremtsünk meg egy olyan körforgást, amely a régiót vonzóvá és élhetővé teszi minden évszakban. Igényes dolgokat szeretnénk létrehozni igényes környezetben, a Balatonon, amely hitem szerint egész létünk alapját jelenti."

Laposa Bence

- elnök -

Tagok listája

Kóstold Körbe!

A Balatoni KÖR a tóhoz tartozó 3 megyét és 6 borvidéket összefoglaló egyesület. Tagjai között van helyi étterem, cukrászda, borbár és több borászat is. Az egyesület fő mozgatórugója az összefogásban, közös gondolkodásban rejlik, így jó szívvel ajánlják egymást is.

Tovább

Térkép

BalatonBor

A BalatonBor nem csupán egy jól sikerült marketingfogás, hanem sokkal több annál. Az egységes palack és arculat a balatoni szőlészetek és borászatok összefogását és közös gondolkodását jelképezi, és a közös célt, hogy hosszú távon is egyre magasabb szinten mutassák fel a balatoni borkultúra értékeit.

Tovább

Hírek

Bővült a Junibor csapata
Pálffy Attila borászt is új tagjai közé választotta a Junibor Egyesület, ami idén öt új taggal bővült, így már negyvennégy fővel működik a borászok új generációját összefogó Junibor, a Fiatal Borászok Egyesülete. Az egyesület 2008-ban alakult, eredetileg 40 év alatti borászokat tömörít meghívásos alapon: a tagok szavaznak az új tagok felvételéről minden évben. Céljuk egy olyan közösség létrehozása volt, amely a jövő borászgenerá- ciójának szakmai fejlődését biztosítja.– A legfontosabb számunkra, hogy egymást segítsük, és ezáltal egyre jobb, a fogyasztók által szerethető borokat készítsünk. A saját tanulásunk és továbbfejlődésünk mellett nem titkoltan azt is szeretnénk, ha a saját generációnkat meg tudnánk szólítani a kulturált borfogyasztás és borkultúra ügyében, így nagy hangsúlyt fordítunk a borfogyasztók ifjú generációjával való kapcsolattartásra – mondta el Hernyák Tomi, a Junibor elnöke. Pálffy Attila borászt tagjai közé választotta a Junibor Egyesület Fotó: archív Idén negyvenen jelentkeztek az egyesületbe, és húsz borász mutathatta be borait. Közülük öten válhattak taggá, köztük a Káli-medence fiatal borásza, Pálffy Attila is a tagok közé került.– Nekem sok barátom és ismerősöm van már bent az egyesületben, és ők biztattak, hogy jelentkezzek. Bár még nem tudom, hogy pontosan milyen feladataim lesznek, de a tagság egyszerre lehetőség és feladat is. A Junibor nyitott, modern gondolkodású társaság, ahol többféle borfilozófia is elfér egymás mellett, a lényeg, hogy a megszületett borok kifogástalanok legyenek – mondta el lapunknak a borász. Az egyesületi tagok elsősorban tapasztalatcserével segítik egymást, de egy borbárhálózaton keresztül boraikat értékesítik is.– A családunk kétszáz éve él Köveskálon, és mindig foglalkozott borral. Komolyan 1998-ban kezdtük el a gazdálkodást, most tizennyolc hektárt művelünk édesapámmal és a testvéremmel. Van egy borteraszunk, ahol helyben értékesítünk, de borainkországszerte megtalálhatóak. Mindig próbálunk fejlődni és újítani, célunk, hogy a legmagasabb minőségben tudjuk a termőhelyünket bemutatni. A tagfelvétel valamilyen szinten elismerése is az eddigi munkánknak, bizonyítja, hogy jó úton haladunk – fejezte be Pálffy Attila. Forrás: veol.hu
Bujdosó Ferenc: Így láttam a 2017-es évjáratot
Október elején az utolsó fürt szőlő is bekerült a pincébe, végeztünk az idei szürettel. Innentől a borokkal kezdődik meg a munka, a korai fajták közül lesz, ami már nemsokára palackba is kerül. Át szoktam gondolni ilyenkor az évjáratot, ami mindig sok tanulsággal szolgál. Jól indult az év, örültünk, hogy kaptunk hideget és havat is, amit a kártevők legnagyobb része nem élt túl, ráadásul növényvédelem szempontjából a vegetáció alatt sem volt nagy rizikó, így kimondottan környezetbarát év volt az idei. Felszívódó szereket amúgy is csak vészhelyzet esetén használunk, a lisztharmatot pedig, az egyetlen helyen, ahol felütötte a fejét, sikerült kordában tartani. Tavasszal a legnagyobb munka a 11 hektárnyi új telepítés volt a Csirip-tetőn. Ez kiváló hely a szőlőknek, jól tartja a vizet is, és most úgy néz ki, remekül érzik magukat a bébi szőlőtőkék, hároméves korára már beállt ültetvényünk lesz ott. A nyarunkat ugyan a forróság jellemezte, ám itt van nekünk szerencsére a Balaton, aminek a mikroklimatikus hatása ilyenkor is érződik. Magasabb a levegő nedvességtartalma, ezért a növények – amik viszonylag közel vannak a tóhoz – nem égnek meg, még az olyan szárazságra érzékeny fajták sem, mint a zenit vagy zöld veltelini. Az, hogy a tavasz és a nyár is száraz volt, azt jelentette, hogy az aljnövényzetet könnyebben kezelhettük kapálással, és a sorok közötti füvesítést is egyszerűbb volt kaszálni. Két héttel korábban kezdtünk szüretelni, mint általában, augusztusban a pinot noir és a szürkebarát is a pincébe került, ráadásul szeptember első hetében már merlot-t szedtünk, ez sem megszokott nálunk. A korán indult szüret miatt folyamatosan figyelni kellett a szőlőfajtákat, nehogy a savcsökkenés túlzott legyen, illetve a magas alkoholt is szerettük volna elkerülni. Szeptember 15-e körül esett le 70 mm-nyi eső, akkor azért izgultunk, hogy ne maradjon a csapadékos idő, de szerencsére utána újra jött a száraz meleg, és a szél felszárította a lombot. A szüret kezdetén még kevesebb szőlővel számoltunk, ám a szeptemberi esők jókor jöttek, a bogyók kiteltek a csapadéktól, és a tervezett mennyiséghez képest több termés került be a pincébe. A legnagyobb kihívás idén talán a logisztika volt, hiszen olyan gyorsan és nagy mennyiségben érkezett a szőlő a feldolgozóba, hogy nagy feladat volt megtervezni az erjesztést és a tárolást. Volt olyan, amikor az egész termés 1/10-e egyetlen nap került be a pincébe, még jó, hogy időben megérkeztek az új tartályok. Most már az alapkénezés megy, minden nap figyeljük a borokat, a héjon erjedő vörösek mellett pár rajnai tételben és a Katamarán rozéban van még cukor. A borok pont olyan szépnek tűnnek, mint az évjárat, még Bea kedvence, a sauvignon blanc is olyan lesz, amilyennek szereti. Az Irsai Olivért a jövő héten palackozzuk, de persze eltart még egy ideig, amíg minden idei borunk kész lesz, addig a pince körüli feladatokra koncentrálunk. Bujdosó Feri Forrás: bujdoso.com

Események

19
07. 13.
Bohém Légyott - SOLD OUT!
Helyszín: Hegymagas
MINDEN JEGY ELKELT! | SOLD OUT!BOHÉM LÉGYOTT (please scroll down for English version)Az idei nyár sem telhet el a Bohém Légyott fesztivál nélkül! Idén is a múlt legendáját hívjuk segítségül, hogy felélesszünk egy hagyományt és új élményekkel írhassuk tovább Szent György-hegy borvidékének történelmét. Július 13-án immár hatodik alkalommal gyűlünk össze a Szent György-hegyen a Gilvesy Pincészetnél, hogy balatoni panorámával és éjszakába nyúló fesztivállal ünnepeljük a nyarat. Az este által kínált gasztronómiai és zenei élmények mellett nagyszerű lehetőség nyílik arra, hogy a balatoni panorámában gyönyörködve részesei legyünk a modern világ és múlt hagyományai találkozásából születő varázslatnak és felfedezzük a Szent György-hegy rejtett kincseit. A frissítő balatoni borok mellé igazi ínyencségekkel készülünk, az éj leszállta után pedig élőzenével fokozzuk a hangulatot.A különleges hangulatú bohém rendezvényre idén 200 látogatót várunk.A rendezvény gasztrofelelőse idén a Konyhakör!A bohém hangulat zenei felelősei:Vera Jonas MusicDJ KölyökJEGYVÁLTÁS: https://gilvesy.hu/termek/bohem-legyott/A Bohém légyott gyerekbarát rendezvény. A belépés a programra 12 éves kor alatt ingyenes.A helyszín: A Szent György-hegyen található Gilvesy birtok, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a Balatonra és a környező hegyekre.Parkolás:A borászattól 50-100 méterre lehetséges, a templom környékén.Ha esik, ha fúj:A rendezvény szabadtéri. Az esemény idejére jó időt jósolnak, de mivel egy kültéri ünnepségről van szó, érdemes a hideg és az eső ellen is felkészülni. Abban bízunk, hogy a sárkány elkergeti a rossz időt és terveink szerint a programot minden körülmény között megtartjuk.Szállásjavaslatok: Villa Pátzay – BadacsonytomajHunguest Hotel Pelion – TapolcaHotel Bonvino – BadacsonyHotel Zenit – VonyarcvashegyKáli Panorama Resort – KáptalantótiVilla Kabala – SzigligetHotel Neptun - BadacsonyGyakran Ismételt Kérdések...és a válaszok: http://bit.ly/bohem-legyott-faqAz esemény támogatója a Theodora Ásványvíz.
19
07. 13.
Sound & Silence rendezvények
Helyszín: Gyulakeszi
Sound & Silence rendezvény a Villa Tolnay nyugalmas oázisában:Dűlőtúra, finom ételek, borok és élőzene a Villa Tolnay birtokon! A Villa Tolnay csapata újra megrendezi meg a Sound & Silence című rendezvényt, méghozzá idén háromszor is.Philipp Oser tulajdonos és Nagy László birtokigazgató egy kulturális eseménynek adnak otthont a birtok udvarán, így a vendégek egy rendhagyó estére számíthatnak, ahol a borkóstoló mellé, most gourmet vacsora is választható. A Sound & Silence-re keresztelt rendezvényen, bor, étel és zene kelnek egybe az egyébként csendes és békés Villa Tolnay birtokon.Az esemény délután négy órakor kezdődik, amikor az érdeklődő borrajongók egy speciális dűlőtúrán vehetnek részt. A másfél órás vezetett programon megmutatjuk boraink születési helyét és mesélünk arról, hogy mitől olyan különlegesek ezek a termőhelyek és az onnan származó borok.Azoknak, akik kevésbé szeretnék sportosra venni a figurát, a rendezvény 17 órakor indul. Philipp Oser főborászból steak készítő grill mesterré változik, mindannyiunk és a húsimádó vendégek legnagyobb örömére. A könnyedebb fogások kedvelőiről vegetáriánus ételekkel gondoskodunk, illetve olyan különlegességekkel is készülünk, mint a közkedvelt Villa Tolnay kacsa-rillette és házi füstölésű tokhal.Nagy László és az egész Villa Tolnay csapat a megszokott barátságos és profi kiszolgálással kényezteti majd a vendégeket.A nyugalmáról híres Villa Tolnay birtokon ezúttal jazzy és rocky stílusú zenék fognak szólni. Az élőzene egészen este 10-ig szórakoztatja majd a résztvevőket. Természetesen mondanunk sem kell, hogy a kerti party-n elég hely lesz a tánchoz is!A programot 23:00 órakor zárjuk, amikor lassan elhalkulnak a hangok és visszatérünk a megszokott csendbe.A férőhelyek száma korlátozott, amelyet a jelentkezések sorrendjében töltünk fel. A dűlőtúra ingyenes, az ételeket és italokat pedig fogyasztás alapján kell fizetni.RÉSZLETEKIdőpontok:Június 15. (Szombat) 16:00 - 23:00Július 13. (Szombat) 16:00 - 23:00Augusztus 10. (Szombat) 16:00 - 23:00Helyszín:Villa Tolnay (Gyulakeszi, Csobánc-hegy 24.)Program: Dűlőtúra, borkóstolás, ínyenc vacsora, élőzeneKöltségek: A dűlőtúra ingyenes, az ételeket és a borokat pedig fogyasztás alapján kell fizetniREGISZTRÁCIÓ:Mivel a résztvevők száma korlátozott, kérjük, hogy előzetesen regisztráljon emailben:info@villatolnay.huBízunk benne, hogy sok visszatérő és új vendéget is köszönthetünk majd a rendezvényen!Üdvözlettel:a Villa Tolnay csapat
19
08. 10.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Impresszum

- elnök -
Laposa Bence

- központi email cím -
info@kostolom.hu

- telefonszám -
+3630 468 2077